mindennapi élet

a második világháború vége felé Kanadában (és sok más országban) az 1960-as évekig tartó baby boom volt tapasztalható. a született csecsemők száma meredeken nőtt,ellentétben a depressziós évekkel, amikor a szegénység sok embert nagyon kicsi családra kényszerített. A bevándorlás ismét növekedett, miután a depresszió és a második világháború idején nagyon alacsony volt az arány. Ennek eredményeként Kanadában az idős emberek aránya sokkal lassabban nőtt, mint az 1930-as években, sőt néhány év alatt csökkent, míg a fiatalok száma megsokszorozódott.

a második világháború után az iparosodás folyamata folytatódottkanadában, de lassabb ütemben. Az 1950-es és 1960-as évek Kanadában nagyrészt a gazdasági stabilitás és a jólét évei voltak. Az árak az 1950-es évek elején, a koreai háború végével kiegyenlítettekés a tengerentúli kereskedelem folyamatosan növekedett. A gazdaság leggyorsabban növekvő része a szolgáltatási szektor lett, beleértve számos szakmai és irodai pozíciót, más néven”fehérgalléros” állásokat. Ezek általában magasabb fizetéseket fizettek, mint azokaz iparban, így több ember engedheti meg magának, hogy megtakarítson a nyugdíjra.

a szakszervezetek ereje és befolyása is tovább nőtt. 1956-ban a Kanadai Munkaügyi Kongresszus csatlakozott a Kereskedelmi és Munkaügyi Kongresszusokhoz, hogy Kanadai Munkaügyi Kongresszussá váljon. A Kanadai Munkaügyi Kongresszus a járulékalapú nyugdíjakért folytatott küzdelem élvonalában maradt, amely a kanadai nyugdíjrendszer bevezetéséig vezetett.

e jólét ellenére számos társadalmi probléma még mindig sújtja az országot. Mivel a gazdasági növekedés az 1950-es évek végén lelassult, a szociális biztonság kérdése ismét előtérbe került, és új kezdeményezéseket vezettek be az időskorú, munkanélküli és beteg kanadaiak megsegítésére. A munkanélküli segélyt 1956-ban fogadták el az 1940-ben megkezdett munkanélküliségi biztosítási program kiegészítésére. 1957 előtt nem léteztek nemzeti egészségbiztosítási programok,és az orvosi technológiák fejlődésével a kezelés költségei egyre megfizethetetlenebbé váltak sok ember számára. 1957-ben javult a nemzeti kórházi biztosítás bevezetésea helyzet.

ezeknek a nemzeti szociális programoknak az előnyei hozzájárultak ahhoz, hogy sok ember széles körben elterjedt meggyőződést alakítson ki arról,hogy minden kanadai számára biztosítani lehet és kell a gazdasági biztonság alapvető, garantált szintjét. Ennek eredményeként a létező programok kritikája folyamatosan nőtt. Az öregségi biztonság, a vakokról szóló 1951.évi törvény és a fogyatékkal élőkről szóló 1954. évi törvény által biztosított alapokat fokozatosan elégtelennek tekintették az idősek és a fogyatékkal élők számára. Az ezeken a területeken indított kezdeményezések széles körben elterjedt állami támogatása hozzájárult a szövetségi kormány azon döntésének befolyásolásához az 1960-as évek elején, hogy alkotmányos módosítást kérjen annak érdekében, hogy a fogyatékkal élőket a kanadai nyugdíjterv közreműködőinek fiatalabb túlélőivel együtt be lehessen vonni. Az eredeti tervezet a kanadai alkotmány 94A.szakaszának 1951-es változata miatt csak az idősebb túlélőkre terjedt ki.